A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) célja a fizikailag, értelmileg sérült, az árva és szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek felkarolása, életkörülményeik javítása, rászoruló gyermekintézmények segítése.

Ennek érdekében a szervezet - többek között - az alábbi tevékenységeket végezte:

2019. május-június között 18 erdélyi és kárpátaljai gyermek esetében került sor egészségügyi beavatkozásra – kivizsgálásra, kezelésre, illetve műtétre –, amit a Gyermekmentő Szolgálat 4 185 000 forinttal támogatott. Ha orvosaink, szakembereink térítés ellenében végezték volna munkájukat, valamint valamennyi ellátó intézmény, kórház felszámolta volna az ápolási díjat, úgy a költségek meghaladták volna a 11 000 000 forintot.
Az OTP Bank Fogászati Roadshow keretében 2019. május-június között 11 magyarországi helyszínre látogatott el mobil fogászati buszunk, ahol több mint 2640 gyermek ingyenes fogászati szűrésére és szájhigiénés tanácsadására került sor.

Képzés, továbbképzés program:
2019. április-június között néhány támogatónk – MKB Bank, Magyar Nemzeti Bank, Waberer’s International Nyrt., Zsidai Gasztronómiai Csoport és egy magánszemély - révén 166 hátrányos helyzetű, kitűnő tanulmányi értékeléssel rendelkező ösztöndíjasunk kapott összesen 16 470 000 forint ösztöndíj-támogatást.

Ugyanebben az időszakban az Európai Unió által támogatott Safer Internet Program (SIP) keretében oktatóink 51 vidéki és 38 budapesti helyszínen, összesen 8735 felhasználónak - 7868 gyereknek és 867 felnőttnek – tartottak 479 órát – 310 órát vidéken és 169 órát Budapesten - a biztonságos internethasználatról.

A Gyermekmentő Szolgálat intézményi kérelmekre 1 055 000 forint támogatást fizetett ki, aminek segítségével több száz magyarországi és határon túli hátrányos helyzetű gyerek mehetett nyári táborokba.

Júniusban 10 vidéki és 12 budapesti helyszínen – iskolákban, táborokban – , valamint a Brand Tester Park-Hungexpo rendezvényen és a Tudatos Ifjúságért Alapítvány „Játékosan az emberi jogokért” című konferenciáján összesen 1680 diáknak, szülőnek és pedagógusnak tartottunk előadást az internet előnyeiről és veszélyeiről.

A fenti programokon, számokon és összegeken túl cégek, szponzoraink és önkénteseink lelkes munkájával is sok gyereknek, fiatalnak, családnak segítünk. A rendezvények, az évente kétszeri erdélyi orvoskörút, a törvényhozásban való közreműködésünk mind-mind nem valósulhatna meg önkéntes segítőink – pedagógusok, orvosok, asszisztensek, jogászok, művészek, pszichológusok, gépkocsivezetők stb., fiatalok és nyugdíjasok – segítsége nélkül. Célunk, hogy szebbé és jobbá tegyük a nélkülöző gyermekek életét és a nehézségekkel küzdő gyermekintézmények munkáját.

A szervezet munkájáról bővebb információ a www.gyermekmento.hu oldalon található.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a két ország csúcstalálkozóján. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: történelmi jelentőségű Hszi Csin-ping...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...

A címlapról

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.