Jelentős, mintegy 1,52 százalékos a hozzájárulása a hazai GDP-hez a 110 hazai piacvezető fuvarozó vállalkozásnak mégis veszélybe került versenyképességük fenntartása. 

Olyan súlyos a munkaerőhiány az ágazatban, hogy az már az ellátási lánc – és tágabb értelemben – a költségvetés biztonságát és érdekeit is veszélyezteti.

„Kincs, ami nincs!” – címmel rendezett közös konferenciát a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE). A két meghatározó fuvarozói érdekképviselet szakmai konferenciáján, – a piacvezető munkáltatókat megszólaltatva – kereste a megoldásokat az ágazat legégetőbb problémáira. Azaz arra, hogyan lehet mielőbb orvosolni az égető gépjárművezető-hiányt, valamint fenntartani versenyképességüket.

Felhívták a figyelmet arra: a szakmai szervezetek hozzávetőlegesen 8-10 ezer főre becsülik a munkaerőhiány mértékét a teljes alágazatban: az árufuvarozásban és személyszállításban, különösen pedig az autóbuszos személyszállításban. A szakmai szervezetek számításai szerint egy gépkocsivezető évente mintegy 4,2 millió forint adóbefizetést generál a költségvetés számára, a hiányzó 8-10 ezer fővel kalkulálva ez hozzávetőleg 32 milliárd forint adóbevétel-kiesést jelent.

A szállítás és raktározás a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 5,6 százalékkal járul hozzá a magyar GDP-hez. Ezen belül a piacvezető 110 hazai vállalkozás hozzájárulása a hazai GDP-hez mintegy 1,52 százalék. A közúti fuvarozási alágazat hozzájárulásából a piacvezető 110 hazai vállalkozás 27,15 százalékkal veszi ki a részét, tehát csaknem egyharmad részt képvisel. Mint ismert, 2022. júniusában valamivel több, mint 13 ezer árufuvarozó szolgáltatót tart nyilván a szakminisztérium.

A közúti fuvarozási alágazaton belül a piacvezető 110 hazai vállalkozás 24 300 főt foglalkoztat, ez az alágazatban a teljes foglalkoztatottak negyedét jelenti. Szintén ezen vállalkozói kör a központi költségvetés bevételeit – a KSH adatai alapján – 155,2 milliárd forinttal gyarapította. A hazai e-útdíjbevételek 18,5 százalékát, az üzemanyag után fizetett jövedéki adóbevételek mintegy 4,0 százalékát biztosította. Munkaerő hiányában mindezek a bevételek veszélybe kerülnek, tehát a probléma a kormányzat számára is stratégiai kérdés kell legyen, amire mielőbb meg kell találni a perspektivikus megoldást.

A szakma képviselői a kritikus helyzet javítása érdekében az alábbi megvitatásra szánt javaslatokat fogalmazták meg a kormányzat számára:

  •          Szükséges a gépjárművezető képzést integrálni a felnőttképzési rendszerbe, és arra állami forrást biztosítani.
  •          A gépkocsivezetői tevékenység ma nem szakma. A közeljövőben vizsgálni szükséges a Szakmajegyzékben való szerepeltetést, amellyel hozzájárulna a pályaorientáció erősítéséhez.
  •          Rövid távon a munkaerő-elvándorlás megakadályozásának eszköze az lehet, ha emelik a napidíjakat, adómentes juttatásokat, kiegyenlítve ezzel az európai uniós belső piaci bérfeszültségeket.
  •          Különösen fontos a külföldön dolgozó magyar gépkocsivezetők visszacsábítása. Ehhez szükséges a hazai és nyugat-európai jövedelmi viszonyok közelítése, és a költségvetési érdekekkel azonosan a szociális biztonság és a munkakörülmények javítása.

A két szakmai szervezet közös konferenciáján résztvevő és megszólaló, véleményformáló vállalkozások jelentős munkaadók, HR tevékenységük szervezett és tudatos, és jelentős mértékben járulnak hozzá az államháztartás és a költségvetés bevételeihez. Versenyképességük fenntartása, fejlődésük biztosítása létkérdés a nemzetgazdaság szempontjából is.

A továbbiakban a két szakmai szervezet, amelyek az engedéllyel rendelkező közúti személy- és áruszállító vállalkozások – melyeknek döntő többsége az ellátási lánc szempontjából szintén fontos kis- és középvállalkozás -– mintegy 60 százalékát tudja a tagjai sorában, elhatározta, hogy szorosabbra fűzi szakmai együttműködését, s erről írásban is megállapodtak.

 

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...
Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.

A címlapról

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet...
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.