Egy éve, amikor az életünkre, hétköznapjainkra, és ünnepeinkre is rátelepülő járvány még nem akadályozta, a Városháza parkot megtöltő budapestieknek mondhattam el: Budapestet olyan hellyé kell tennünk, ahol az emberek együtt és nem egymás ellenében ünnepelnek október 23-án.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ma sem akarhatunk, ma sem kívánhatunk mást magunknak. Csak, hogy ha már olyan kevés jutott belőle nekünk, magyaroknak, akkor vegyük észre, mi teszi naggyá, mi teszi dicsővé, és dicsőségében megkérdőjelezhetetlenné ezeket az ünnepeinket. Október 23-át kétszeresen is. Az 1956-ost és a 89-est is. Hiszen október 23-án már kétszer mutatkozott meg jobbik énünk, legszebbik képességünk. Az, hogy az ezer és egy különbségünk – a származásunk és a neveltetésünk, a hitünk és a világnézetünk – ellenére, összeköt bennünket valami sokkal erősebb: a haza és a szabadság szeretete.

Márpedig, egy év után újra ki kell mondanom: a szabadságot és a hazát nem lehet egymás ellenében szeretni. Mert azzal felszámolnánk mindkettőt. A hazát, mint sorsközösséget, és a szabadságot, amely – Bibó István szavaival – ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.

Hiszem, hogy úgy van az, ahogy Bibó szól a szabadságszerető emberről: „minden közügyben meggyőződése szerint vall színt: fenyegetéstől meg nem ijed, hízelgésnek be nem dől, s szavazatát vagy aláírását semmi pénzért vagy előnyért el nem adja".

Ha ehhez tartjuk magunkat, azzal emlékezünk méltón 1956 hőseire és 1989 reményeire. A méltó emlékezéshez, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, a hősök tiszteletéhez és a remények – az ő reményeik - fel nem adásához az is szükségeltetik, hogy képesek legyünk részleteiben megismerni az örökséget, amit ránk hagytak.

Ezért is szenteli az idei ünnepet a Fővárosi Önkormányzat a pesti nők emlékének. Mert a forradalom eseményeit feldolgozó megemlékezések, tanulmányok, szakmunkák eddig fájóan keveset szóltak a nők szerepéről.

Pedig tudjuk, ha máshonnan nem, hát jelen idejű tapasztalatainkból, hogy a nők szerepvállalása, áldozathozatala nélkül semmilyen változás, semmilyen haladás nem elképzelhető.

Így volt ez 56-ban is. A pesti srácok mellett legyen szó most a pesti lányokról is.

Ez a kiállítás több lehetőséget is kínál is az 56-os hősök tisztelőinek. Hogy emlékezzenek, először is ezt. Emlékezzenek a nőkre, akik harcoltak, akik ápoltak, akik gondoztak, akik a maguk erejéből szolgálták a forradalom ügyét.

Hogy emlékezzünk a nőke, akik az utcai harcokban vesztették életüket. Hogy emlékezzünk arra a hat hősnőre, akiket a megtorlás során végeztek ki. Emlékezzünk arra a több ezer nőre, akik a forradalom vérbe fojtása után egy hónappal békésen tiltakoztak a megtorlások ellen.

És emlékezzünk azokra, akiknek forradalmi szerepvállalása évtizedekig tartó számkivetettséget hozott. Ez a kiállítás egy lehetőség, hogy belenézzünk a szemükbe. És hogy meglássuk ezekben a nőkben az 56-os forradalomnak azt az arcát, amiről Ottlik Géza írt oly szépen:

„Lássa meg az arcokat, vegye észre rajtuk (…)  a megkönnyebbült nyugalmat! Mert ez a döntő: nem bátor elszántság, nem hősies vakmerőség, hanem ez van a szemükben: a boldog megkönnyebbülés. Mennek együtt vagy külön, mély boldog nyugalommal neki a tankoknak, a rájuk célzott ágyúknak, gépfegyvereknek."

Igen, jó lenne meglelni ezeknek a nőknek a tekintetében, bármily módon gyötörte is őket a forradalmat eltörlő rezsim, ezt a boldog megkönnyebbülést, '56 igazi arcát. Azt, hogy nem volt, mert nem lehet drágább nekik sem, mint a forradalom napjaiban visszanyert méltóságuk.

És ebben, a visszanyert méltóságban feloldódik mindenfajta különbözőség. 56 hősnői is sokfélék voltak, pestiek és vidékiek, férjezettek és egyedülállók, munkások és értelmiségiek, szegények és jobb módúak.

Ahogy Bibó István írta: „a harcban osztály- és felekezeti különbség nélkül részt vett az egész magyar nép, s megrendítő és csodálatos volt a felkelt nép emberséges, bölcs és különböztetni kész magatartása".

Talán éppen ez, az emberség és a bölcsesség, a visszanyert méltóság csodája teremti meg azt a közösséget, amelyet ünnepelnünk kell minden október 23-án.

És ebben reménykedtünk a másik október 23-án, 1989-ben is.

Reménykedtünk egy olyan köztársaság létrejöttében, amelyben visszanyerjük méltóságunkat, megleljük emberségünket, amely ily módon méltó 56 emlékéhez, és amely ekképpen szolgálja

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

Forrás: Budapest.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.