​A Fővárosi Közgyűlés 2020. február 26-án 166/2020 (II.26.) számú határozatával úgy döntött, hogy a Lechner Tudásközpont által kidolgozott „Okos város fejlesztési modell módszertani útmutató" figyelembevételével új Integrált Településfejlesztési Stratégiát készít.

A Stratégia Budapest Főváros Önkormányzatának 2021 - 2027 közötti időszakra szóló fejlesztési dokumentuma, amely az Önkormányzat középtávon tervezett intézkedéseit és a főváros kiemelt fejlesztési irányait fogja meghatározni.

A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Kormányrendelet 29/A. § (3) pontja, valamint a veszélyhelyzet ideje alatt egyes településfejlesztési, településrendezési, településképi, építésügyi és örökségvédelmi, valamint közigazgatási hatósági eljárási szabályok eltérő alkalmazásáról szóló 143/2020. (IV. 22.) Korm. rendelet 3. § (1)-(2) alapján az Integrált Településfejlesztési Stratégia kidolgozása előtt,

az előzetes tájékoztató lakossági fóruma elektronikus úton történik.

ELEKTRONIKUS VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS

a jelen előzetes tájékoztató honlapon történő közzétételétől számított 15 napon belül:

időpontja: 2020. május 8 – 23.

kizárólag elektronikus úton:

elérhetősége: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

A Stratégia készítésével kapcsolatos észrevételeiket és javaslataikat 2020. május 19. (kedd) 16 órakor tartandó on-line lakossági fórumon is elmondhatják:

ON-LINE LAKOSSÁGI FÓRUM

időpontja: 2020. május 19. (kedd) 16 óra

elérhetősége: az egyeztetés időpontjában az alábbi linkre kattintva

Ide kattintva beszéljünk Budapest jövőjéről!


- A csatlakozás előzetes technikai tesztelésére 2020. május 18. 14-15 óra között van lehetőség.
- Az előzetes tesztüzemben való csatlakozás időpontjában és a fórum ideje alatt, a +36 (30) 522 6796; +36 (30) 522 8655; +36 (30) 518 0119 telefonszámon lehet technikai segítséget kérni.
- Az on-line fórumra való bejelentkezésre 15.30-16.15 közötti időintervallumban lesz lehetőség. Előzetes regisztráció nem szükséges, azonban a beszélgetés moderálásához a csatlakozás során teljes nevének megadását kérjük.
- A fórumon a hozzászólási szándékot a chat felületen írásban kell jelezni, amelyet követően fogja a moderátor a jelentkezések sorrendjében megadni a szót. Az illetlen viselkedést tanúsító résztvevők a moderátor által kitiltásra kerülhetnek.
- Az egyeztetésről jegyzőkönyv készítése céljából esetlegesen arcképet és hangot is tartalmazó felvétel készül. Hozzászólása előtt kérjük nevét érthetően bemondani szíveskedjen.
 

A lakossági fórumon történő részvétel önkéntes, részvételével egyúttal kijelenti, hogy az adkezelési tájékoztató tartalmát megismerte, az abban foglaltakat tudumásul veszi.
 
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

Előzetes tájékoztató Budapest Új Integrált Településfejlesztési Stratégiájáról

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

Forrás: budapest.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.