Keleti 100 "Mert szeretek élni" címmel a világ legidősebb olimpiai bajnokának, Keleti Ágnes tornásznak életéről szóló könyv jelent meg, amely a szerzők szándéka szerint az ötszörös ötkarikás aranyérmes jövő januári, századik születésnapjára készült.

A hétfői sajtóbemutatón, a Testnevelési Egyetem (TE) aulájában a járványveszély miatt a kötet főszereplőjét fia, Bíró Rafael képviselte, ugyanakkor rövidfilmen látható volt Keleti Ágnes is, amint otthonában kezében tartja, nézegeti a könyvet, és azt mondja, hogy örül neki.
    Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára köszöntőjében megemlítette, hogy Keleti Ágnest nemcsak ő ismeri személyesen, hanem a gyerekei is, az eredményeit pedig mindenki. Mint mondta, nagy öröm sportkönyvet kézben tartani, mert minden sportoló élete érdekes olvasmány, majd úgy folytatta: "Ági néni élettörténete nemcsak a hosszúsága miatt különleges, hanem azért is, mert a tornász mellett egy édesanya és egy sportszakember életét is megismerjük".
    "Az az egészséges, pozitív életszemlélet, amely Ági nénit jellemzi, mindannyiunk számára példa lehet" - hangsúlyozta Szabó Tünde, majd gratulált a könyv szerzőinek, és köszönetet mondott azoknak, akik támogatták a megjelenést.
    Schmitt Pál olimpiai bajnok vívó, a Nemzet Sportolója, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) volt elnöke, a könyv előszavának szerzője emlékeztetett arra, hogy 2004-ben, amikor létrehozták a Nemzet Sportolója címet, Keleti Ágnes volt az első, akinek a neve elismerésre méltóként felvetődött.
    "Büszke vagyok arra, hogy a száz évéből több mint húsznak MOB-elnökként én is részese lehettem. Jó érzés volt látni, hogy Keleti Ágnes ott volt és ma is ott van az olimpiai rendezvényeken" - folytatta.
    Magyar Zoltán olimpiai bajnok tornász, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöke elmondta, hogy miután a mű kiadásának ötletével Dobor Dezső megkereste őt, mindenki az első szóra csatlakozott támogatónak.
    A kiadásban az MATSZ mellett közreműködött többek között az Emmi, a TE és Újpest önkormányzata is. Az eseményen levetítették utóbbinak azt a kisfilmjét, amelyet ősszel Keleti Ágnes díszpolgárrá avatása alkalmából készítettek. Ebben elhangzik Kelet Ágnes életszemléletének vezérmotívuma: "Az ember érzi, mi esik jól neki, és csak olyan dolgokat csináljon, amiket szeret. Az a legfontosabb a világon, hogy az ember szeressen".
    Mocsai Lajos, a bemutatónak otthont adó TE rektora kiemelte, hogy Keleti Ágnes az egyedüli magyar olimpiai bajnok, aki a TF színeiben lett ötkarikás aranyérmes.
    A tornász 1950 és 1954 között volt a TF Haladás versenyzője és ez idő alatt Helsinkiből egy arannyal tért haza. A másik négy bajnoki címet Melbourne-ben a Bp. Dózsa versenyzőjeként nyerte.
    A Dobor Dezső, Dávid Sándor szerzőpárosból előbbi jelent meg az eseményen - melyen jelen volt Kulcsár Krisztián MOB-elnök is -, és elmondta: azért tették 9-ére a bemutatót, mert pontosan két hónap múlva lesz 100 éves Keleti Ágnes.
    "Ez a kiadvány több mint egy könyv, inkább egy Keleti 100 produkció, ugyanis egyidejűleg angol nyelven is megjelent és az interneten is olvasható" - mondta, majd felkérte Szabó Tündét, hogy a jeles évfordulóra készült emlékbélyeg 100-as sorszámú darabját adja át Bíró Rafaelnek.
    A mű nyomtatott változata 5990 forintért kapható.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A címlapról

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési...
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.