A kétoldalú turizmus beindításának lehetőségeiről egyeztetett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Thomas Bareiß, a német szövetségi gazdasági minisztérium parlamenti államtitkára 2020. június 2-án. Az online megbeszélésen elhangzott: Németország Magyarország legfontosabb forráspiaca, az elmúlt évtizedben a német vendégek száma ötödével nőtt. A kétoldalú kapcsolatok újbóli megerősödésére adhat okot, hogy a koronavírus-járvány lecsengése után a szakmai várakozások szerint a saját szervezésű utazások számának jelentős növekedésére lehet számítani.

Az online egyeztetés Palkovics László és Peter Altmaier német gazdasági és energetikai miniszter májusi tárgyalásának folytatásaként valósult meg, a Magyar Turisztikai Ügynökség képviselőinek részvételével. A turizmus teljes hozzájárulása a magyar GDP-hez tavaly meghaladta a 10 százalékot, a vendégéjszakák száma 2010 óta 60 százalékkal nőtt. Az összesen 31,3 millió éjszakai tartózkodásból több mint kétmillió a hazánkba látogató 624 ezer német turistához kötődött 2019-ben. Az eredményhez hozzájárult, hogy az elmúlt évben a legnagyobb német városokból heti 179 járattal volt elérhető Magyarország.

Palkovics László elmondta: a nyári időszakban a rugalmasság és a biztonság a legfontosabb döntési szempontok közé tartozik majd az utazni hajlandó emberek számára. Ennek megfelelően  a határok megnyitásával növekedhet a Magyarországra saját szervezésben, autóval vagy vonattal érkező német turisták száma is.

A miniszter kifejtette: a magyar kormány a Gazdaságvédelmi Akciótervben 600 milliárd forinttal támogatja a vírusválságban elsőként és leginkább érintett szektor, a turizmus vállalkozásait, a szolgáltatók beruházásait. 2020 végéig felfüggesztették az idegenforgalmi adót, a magyarországi szálláshelyek teljes körű megújítását célzó Kisfaludy program befejező szakaszában további 150 milliárd forintot biztosítanak fejlesztésekre.

A felek kitértek a mindkét ország gazdaságában és a kétoldalú együttműködésekben is meghatározó járműgyártás jövőjével, kilátásaival kapcsolatos kérdésekre is. Palkovics László hangsúlyozta, hogy a szektor mielőbbi talpra állítása a kiterjedt beszállítói láncok miatt is kiemelt fontosságú a vírusválság utáni újraindulásban. A magyar tárcavezető jelezte: megfontolásra érdemes lehet az ágazat szereplőivel szemben támasztott szigorú környezetvédelmi követelmények bevezetését a munkahelyek megtartása érdekében ésszerűbben ütemezni.

(ITM Kommunikáció)

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...

A címlapról

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési...
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.