A családbarát vállalatok versenyképesebben, hatékonyabban tudnak működni, mert dolgozóik lojálisabbak a céghez és munkájukat elhivatottan végzik - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom péntek esti online rendezvényének küldött videóüzenetében.

Novák Katalin a civil szervezet családbarát vállalatokat díjazó eseménye részvevőihez szólva azt is mondta, hogy a koronavírus-járvány idején sok vállalat ismerte fel a rugalmas munkabeosztásban rejlő lehetőségeket, ami figyelembe tudja venni a családi változásokat, kihívásokat, nehézségeket is.

    Arra hívta fel a figyelmet, hogy egy családban mindig adódnak olyan helyzetek, amelyek "rugalmas megoldásokért kiáltanak". Szerinte a családosok is szívesebben járnak be olyan munkahelyre, ahol ezt tekintetbe veszik, ahol igyekeznek közösen megoldást találni a problémákra.
    A koronavírus-járvány rendkívüli időket hozott, ebben a helyzetben kell biztosítani az ország, a gazdaság, a vállalatok működését, a családok életét - hangoztatta. Hozzátette: állami támogatással segítik a munkaadókat, hogy a jövőben rugalmasabban működhessenek.
    Skrabski Fruzsina, a mozgalom vezetője azt mondta, a díjakat azért alapították, hogy a családbarát cégek jó gyakorlatait összegyűjtsék és terjesszék. Egy kutatásukat ismertetve arra hívta fel a figyelmet, hogy a családbarát módon működő munkahelyek jobban tudnak alkalmazkodni az új helyzetekhez, mert itt nagyobb a bizalom, és így a vezetésnek nem a munkatársak ellenőrzésére kell figyelniük, a munkavállalók pedig extrém körülmények között is tudnak teljesíteni.
    Arról beszélt, a családbarát vállalati kultúrát gyakorló cégekben külön figyelmet fordítanak arra, hogy a nehéz időszak ne a szorongást, hanem a kreativitást növelje.
    A rendezvényen több kategóriában - online formában, körkapcsolással - elismeréseket "adtak át" azoknak a cégeknek, amelyek programjaikkal, illetve vállalásaikkal megkönnyítik a náluk dolgozó családosok munkáját, életét.
    Idén "Az Év Családbarát Vállalata - különleges időkben" című pályázat fődíjasai mind magyar alapítású vállalatok lettek, ez először fordult elő a pályázat nyolc évében.
    Az Év Családbarát Vállalata fődíjat nagyvállalati kategóriában a MVM Magyar Villamos Művek Zrt., a középvállalatok között a Tigra Kft., míg a kisvállalatok versenyében a Barta Autó 2000 Kft. kapta meg.
    A legjobb, kiemelt pályázatok között volt még a CIB, a Magyar Közút, a Vodafone, az ABT, a Városliget Zrt., a Karrier Hungária Kft. és a PC Trade System Kft.
    Szakmai különdíjat kapott a Philip Morris és a Vodafone. Előbbi a járvány idején tanúsított különleges érzékenységéért és a munkatársak megtartását célzó példaértékű megoldásáért, míg utóbbi egyebek mellett a kisgyermekeseket támogató intézkedési csomagjáért. A mozgalom további 39 céget "Családbarát Vállalat" címmel tüntetett ki.
    A koronavírus-járvány elleni intézkedések videós bemutatásért oklevelet kapott a Budapest Bank, valamint a "Covid-védekezés humorral" kategóriában ugyancsak oklevelet kapott a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
    A díjátadóról kiadott sajtóanyag szerint idén különösen sok vállalat érdeklődött a pályázat iránt, száznál többen regisztráltak. Ez azt jelzi, hogy ebben a kritikus évben az eddigieknél is több vállalat

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...
Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.

A címlapról

Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.