FIGYELEM, BESZÁLLÁS!
MIKULÁS EXPRESSZ INDUL IDÉN IS A VASÚTTÖRTÉNETI PARKBA

Idén a Nickelodeon és a Vasúttörténeti Park közösen jegyzi majd a már közel 20 éves eseményt, a Mikulás Expresszt! A karácsonyi díszekbe öltözött gőzös idén decemberben is végig pöfög a Nyugati pályaudvart és a Vasúttörténeti Parkot összekötő útvonalon, ebben az évben is az egyik legkülönlegesebb Mikulás programot ígérve a családoknak.

A Mikulás Expressz nem csupán a közel két évtizedes töretlen népszerűsége, de egyedi megvalósítása miatt is vált az egyik legizgalmasabb családi programmá hazánkban. Évről évre egyre népszerűbb a program, amelyet idén a Nickelodeon csatornával közösen valósít meg a Vasúttörténeti Park.

Valódi mesevilágot varázsolnak a gyerekek számára, ráadásul egy programon belül egyszerre nyújtja az utazás élvezetét, egy remek koncert hangulatát és persze az autentikus Mikulás – élményt! Idén az esemény december 6-tól 8-ig, péntektől vasárnapig tart majd.

Már tradíció, hogy a vonat a Nyugati pályaudvartól indul, úticélja pedig a Vasúttörténeti Park, ahol Kőhalmi Ferenc varázslatos interaktív műsora várja a gyerekeket, no és persze Mikulás elmaradhatatlan manói!

A hangulatot természetesen maga a Mikulás látogatása koronázza meg, aki szebbnél-szebb csomagokat oszt majd ki a gyerekeknek. Az év egyik legkiemelkedőbb, és legsokoldalúbb gyermekműsora rengeteg interaktív és kézműves programot tartogat, amelyek mellett a meglepetések sem maradhatnak el.

Idei újdonság, hogy a rendezvény ideje alatt a méltán népszerű kerti vasút is üzemelni fog, sőt a vendégek ingyenesen ülhetnek fel rá és zötyöghetnek egy kört a szép téli tájban gyönyörködve.

„A Mikulás ünnepségeken minden felnőtt kicsit gyerekké válik, mindenki átérzi az önfeledt öröm és játék hangulatát. Örülök, hogy a Mikulás Expresszt minden évben megvalósíthatjuk, hiszen számunkra is inspiráló a sok mosoly és a boldog családok látványa. Bízom benne, hogy az idei program is népszerű lesz a gyermekek és felnőttek körében egyaránt!” – mondta Schvéd Norbert, a Vasúttörténeti Park parkvezetője.

A Mikulás Expressz indulási időpontjai:

I. Előadás: december 6. péntek délelőtt
Vonat indul a Nyugatiból: 9:55
Vonat visszaindul a Parkból: 13:03

II. Előadás: december 6. péntek délután       
Vonat indul a Nyugatiból: 14:25
Vonat visszaindul a Parkból: 17:26 

III. Előadás: december 7. szombat délelőtt
Vonat indul a Nyugatiból: 9:55
Vonat visszaindul a Parkból: 13:03

IV. Előadás: december 7. szombat délután
Vonat indul a Nyugatiból: 14:25
Vonat visszaindul a Parkból: 17:26  

V. Előadás: december 8. vasárnap délelőtt
Vonat indul a Nyugatiból: 9:55
Vonat visszaindul a Parkból: 13:03  

VI. Előadás: december 8. vasárnap délután
Vonat indul a Nyugatiból: 14:25
Vonat visszaindul a Parkból: 17:26

A jegyek október 18-tól online megvásárolhatók a www.vasuttortenetipark.hu weboldalon, illetve október 18-a és október 27-e közötti időszakban a Vasúttörténeti Park nyitvatartási idejében, a főbejárati pénztárában.

A vonatjegyek ára felnőtteknek és gyermekeknek egységesen 3.990 Ft/fő. A sétálójegyek ára felnőttek és gyermekeknek egységesen 2.990 Ft/fő.

{fa-info pull-left fa-2x color=rgb(255,0,0)}  További információ: http://www.vasuttortenetipark.hu/

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.