Sokkal kevesebben allergiásak valamilyen ételre, mint ahányan önmaguknál diagnosztizálják a problémát. Egy nagy mintás amerikai kutatás szerint minden második ember “allergiája” jelentős részben csak a saját képzelete szüleménye.

Az Egyesült Államokban emberek milliói vélik magukat - ok nélkül - valamilyen ételre allergiásnak. Legalábbis ezt állapította meg egy friss kutatás, amelyet a JAMA Network Open nevű szaklapban publikáltak a kutatók, és a brit Independent számolt be az eredményekről. A vizsgálat egyértelműen kimutatta, hogy tömegeket érint ez a probléma, minden tizedik ember szenved ebben. Azonban pontosan dupla ennyien állítják magukról, hogy allergiások valamilyen ételre, pedig alig, vagy semmi okuk sincs ezt feltételezni.

A chichagói Anna and Robert H. Lurie Gyermekkórház és a Northwestern University közös vizsgálatába összesen negyvenezer felnőttet vontak be, a kutatás vezetője, Ruchi Gupta gyermekorvos, ételallergia-kutató volt. “Miközben az adataink szerint nagyjából az emberek tíz százaléka szenved valóban ettől a problémától, a válaszadók húsz százaléka jelezte, hogy bizonyos ételek rossz hatással vannak rá, mert allergiás egyik-másik élelmiszerre” - magyarázta. A válaszadók fele azt is bevallotta, hogy nem ment el szakemberhez a tüneteivel, önmaga diagnosztizálta a problémát, és nem is szed semmilyen gyógyszert sem. Mindössze kihagyja az étkezéséből a kifogásolt élelmiszert, sőt, odafigyel, hogy semmilyen abból készülő terméket se vegyen és egyen.

Az adatokból kiderült az is, hogy a valóban orvosilag diagnosztizált betegek alig fele szed rendszeresen gyógyszert. “Nagyon fontos, hogy egy szakorvos ellenőrizze a feltételezést, és ne hagyjon ki senki se saját megérzése alapján semmilyen élelmiszert az étkezéséből, medicinát pedig pláne ne kezdjen el saját szakállára szedni” - javasolta a doktor.

Bármennyire is sok a téves öndiagnózis, a tíz százalékos arány nagyon magas, sok millió embert érint a probléma. És az adatok szerint a többségnél felnőtt korban alakul ki az ételallergia. “További kutatásokra lenne szükség ahhoz, hogy kiderüljön, milyen okok állnak a jelenség mögött és hogyan lehetne javítani a helyzeten.”

A doktor szerint különösen érdekes, hogy az Egyesült Államokban a többség a rákra allergiás. Majdnem dupla annyian, mint a második helyen álló tejre. Dobogós a mogyoró a tengerentúl is, a tízes lista elején szerepel még a tojás, a liszt, a szója és a szezámmag - derül ki a 40 ezres kutatásból. “Nagyon általános a rák allergia, aminek az okát mindenképpen érdemes a közeljövőben tovább keresni” - fogalmazott Ruchi Gupta.

Forrás: csalad.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.