Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Idén is ingyenes füzetcsomaggal próbálja segíteni az önkormányzat a kispesti családok zökkenőmentesebb tanévkezdését.

Közel 3000 füzetcsomag készült, amelyre több mint 3 millió 700 ezer forintot költöttünk. Ezen kívül önkormányzati támogatással egy jelentős kedvezményt biztosító tanszervásárt is tartanak augusztus 23-25. között a KMO-ban – mondta el lapunknak Gajda Péter polgármester.

Az idei ingyenes füzetcsomagokról szóló részleteket Ikladiné dr. Petres Veronikától, a Humánszolgáltatási és Szociális Iroda vezetőjétől tudtuk meg. A több éves hagyománynak megfelelően az önkormányzat idén is ingyen biztosítja a füzetcsomagokat a kispesti általános iskolák (12 intézmény, a kerületben lévő egyháziaknak is) alsó tagozatos diákjainak, valamint az 5. osztályos tanulóknak. A csomagokat már kiszállították az intézményekbe. A füzetcsomagok, csaknem 40 ezer füzet, összeállításában ezúttal az intézmények vezetőivel egyeztettek az önkormányzat munkatársai. Idén, az előzetes adatok szerint közel 2791 tanuló kap ingyenesen füzeteket. A csomagokra az önkormányzat 3 millió 761 ezer forintot különített el költségvetésében.

Ezen kívül augusztus 23-25. között kedvezményes tanszervásár is lesz a KMO-ban. Több mint 600-féle terméket hoznak a vásárra, magyar, lengyel, osztrák, olasz és szlovén gyártók különböző, de jó minőségű áruit. Sőt, olyan termékek is lesznek, amelyeket még eddig forgalomban nem lehetett megvásárolni – mondta el Kratochwill Balázs, a Hivatalos Biztonsági Okmány és Jegynyomda Kft. ügyvezető igazgatója. A legtöbb termék az átlagos piaci árhoz képest 50 százalékos kedvezménnyel lesz kapható. Mivel a tanszervásárt az önkormányzat támogatja, ezért a kispestiek csak lakcímkártya felmutatásával vásárolhatnak majd.

A gyerekeket nevelő családok már augusztus végén megkapják a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást és a gyermeknevelési támogatást – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A kormány az előrehozott utalás mellett minden tanulónak ingyen biztosítja a tankönyveket a szeptemberben kezdődő tanévben az 1-9. évfolyamokon. 

Forrás: kispest.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Dél-Pestről

A Fővárosi Önkormányzat által meghirdetett TÉR_KÖZ városrehabilitációs pályázaton a kerületi önkormányzat két ütemben összesen 190 000 000 Ft-os támogatást nyert a projekt megvalósítására.
Tájékoztatjuk a kerület lakosságát, hogy az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 19.§ (2) bekezdése értelmében az elhullott állat ártalmatlanná tétele – ha...
Látva a rajzpályázatunk iránti nagy érdeklődést úgy gondoltuk, hogy lehetőséget biztosítunk mindenkinek, hogy megmutassa tehetségét. Az otthon eltöltött idő megszínesítése, most nehezebb, mint máskor.
Június 13-ától december végéig tart a Kvassay HÉV-híd felújítása. A két ütemben zajló munkálatokról és a közlekedés menetrendjéről Kazai Katalint, a MÁV-HÉV Zrt. üzemeltetési...
Az elmúlt két hétben összesen 53 szűrést végeztek a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet Nappali Szociális Központ 2. sz. Telephely én Kispesten, az Ady Endre úton – tudtuk meg a...
A Pestszentimrei fejlesztéseket tekintették át az önkormányzat vezetői május 13-án.
Az elmúlt időszakban Budapest-szerte csalók jelentek meg, akik az adott önkormányzat nevében szeretnének behatolni idős emberek otthonába.
A tavasz visszavonhatatlanul megérkezett, elkezdődtek a kerti munkák.
Az önkormányzat eddigi tevékenysége a veszélyhelyzetben
Baranyi Krisztina lobbizta ki, hogy a IX. kerületben induljon a takarítás.
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy körülbelül nyolcszemélyes hajó egy családi ház udvarán Budapest XVIII. kerületében, a Lehel utcában. A tűzhöz a fővárosi hivatásos tűzoltókat...
Gumilövedékes fegyverrel raboltak ki egy non-stop éttermet vasárnap hajnalban Budapest XIX. kerületében, a Határ úton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI-vel.
2018 őszén kényszerült menekülésre a híres lengyel maffiavezér. A kábítószer ügyletek miatt körözött Magdalena Kralka hosszú ideg bujkált Ferencvárosban. Idén februárban kellett ismét menekülőre...
A jelenlegi konjunktúra alatt több, mint 7 ezer új lakással bővül a IX. kerület. Ez a legóvatosabb becsléssel is legalább tízezer új lakos beköltözését jelenti." - írja a Kilencben az élet-blog. A...
A Szivárvány óvodások és a Vass iskolások rendhagyó megemlékezést tartottak az önkormányzat támogatásával a közelgő nemzeti ünnep, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére a Nemzeti...
A Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat aktuális üzenetét megjelenítő spotpályázaton idén is harmadik díjat kapott a KMO Művelődési Központ munkatársa, Hatvanger Zoltán. A 14. eseménysorozatot...
Faültetéssel egybekötött sajtótájékoztatót tartott pénteken délelőtt a Daru-dombon Zambó Péter, az agrártárca erdőkért és földügyekért felelős államtitkára, Kaderják Péter, az Innovációs és...
Márciusban bíróság elé áll a soroksári futó nő megölésével gyanúsított R. Szilveszter. A pesterzsébeti kötődésű férfi előkészítő tárgyalása még múlt év októberében volt, akkor kitűztek januárra egy...

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Budapesti önkormányzati újságok

  • 1. kerületi újság: Várnegyed újság

    Várnegyed újság

    A Várnegyed az I. kerület Budavári  Önkormányzat hivatalos lapja. >>>
  • Budai Polgár, a II. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Budai Polgár

    A Budai Polgár a II. Kerületi Önkormányzat lapja, kiadja a Budai Polgár Nonprofit Kft. >>>
  • Óbuda újság, a III. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Óbuda újság

    Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának lapja. >>>
  • Újpesti Napló, a IV. kerületi Önkormányzat ingyenes terjesztésű hetilapja

    Újpesti Napló

    Budapest IV. kerület önkormányzatának lapja. >>>
  • Mai Belváros, V. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Mai Belváros

    Mai Belváros - az 5. kerület újságja. >>>
  • images/stories/2020_01/06-kerulet-terezvaros-ujsag-pdf-hirdetes.jpg

    Terézváros Magazin

    A Terézváros magazin a VI. kerületi önkormányzat kiadásában havonta kétszer jelenik meg 25 500 példányban 28 oldalon, és a Magyar >>>
  • Erzsébetváros újság, VII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Erzsébetváros újság

    Az Erzsébetváros újság Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzat havonta megjelenő ingyenes lapja. >>>
  • Józsefváros újság, VIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Józsefváros újság

    A Józsefváros újság Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Ferencváros újság hirdetésfelvétel, médiaajánlat

    Ferencváros újság

    A Ferencváros újság a IX. kerületi önkormányzat ingyenes terjesztésű lapja. >>>
  • Kőbányai Hírek újság, X. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kőbányai Hírek

    A Kőbányai Hírek Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Újbuda újság, XI. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Újbuda újság

    Az Újbuda újság a XI. kerület Újbuda Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik kéthetente >>>
  • Hegyvidék újság, XII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hegyvidék újság

    Kiadja: Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat megbízásából a Hegyvidék Lapkiadó. >>>
  • Hírnök újság, XIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kerületi Hírnök

    A Hírnök a XIII. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Zuglói Lapok újság, XIV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Zuglói Lapok

    A Zuglói Lapok a XIV. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Életképek újság, XV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Életképek újság

    Rákospalota, Pestújhely, Újpalota újságja. Kiadja az XV. Média Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. >>>
  • XVI. Kerületi Újság, 16. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    XVI. Kerületi Újság

    A Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 34 500 példányban. >>>
  • XVII. kerületi Hírhozó újság, 17. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hírhozó újság

    Kiadja a lapalapító tulajdonos Budapest Főváros XVII. Kerület Önkormányzata megbízásából a Patriot Bt. Megjelenik 38 000 példányban. >>>
  • XVIII. kerületi Városkép újság, 18. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városkép újság

    A Városkép önálló, saját szerkesztőséggel rendelkező közéleti-közérzeti magazin, XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimre önkormányzatának hivatalos kiadványa. >>>
  • XIX. kerületi Kispest újság, 19. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kispest újság

    A kispestiek hivatalos havilapja. Kiadja Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata Polgármesteri Hivatal. Megjelenik havonta 27 500 példányban. >>>
  • XIX. kerületi Kispesti Magazin, 19. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Kispesti Magazin

    A Kispesti Magazin havonta 27.000 példányban jelenik meg a XIX. kerületben. >>>
  • XX. kerületi Pesterzsébet újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Pesterzsébet újság

    Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata társadalompolitikai és szolgáltató lapja. Megjelenik havonta 32 ezer példányban. >>>
  • XXI. kerületi Csepeli Hírmondó újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Csepeli Hírmondó

    Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2010-től ad ki önkormányzati lapot, havi, majd 2012-től kétheti megjelenéssel. A Csepeli Hírmondó minden hónap >>>
  • XXII. kerületi Városházi Híradó újság, 22. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városházi Híradó

    A XXII. kerületi önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 22.700 példányban. >>>
  • XXIII. kerületi Soroksári Hírlap, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Soroksári Hírlap

    Kiadja Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala. Megjelenik 10 ezer példányban. >>>
  • 1

Pest megyei önkormányzati újságok

  • Csömöri Hírmondó - Csömör önkormányzatának hivatalos lapja

    Csömöri Hírmondó

    Csömöri Hírmondó – Helyi ingyenes információs és közéleti havilap médiaajánlat Példányszám: 3810 Terjesztés: a kiadvány eljut Csömör minden háztartásába, a településen >>>
  • Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja

    Érdi Újság

    Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja. >>>
  • Gyömrő Magazin - Gyömrő Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató magazinja

    Gyömrő Magazin

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Szervusz, Kerepes - Kerepes város Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Szervusz, Kerepes

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Kistarcsai Híradó - Kistarcsa Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Kistarcsai Híradó

    A Kistarcsai Önkormányzat havonta jelenteti meg tájékoztató magazinját. Helyi közérdekű információk adják az újság tartalmát. >>>
  • Budaörsi Napló

    Budaörsi Napló

    Budaörs Magyarország egyik legfejlettebb települése - ezt nem mi állítjuk, hanem a KSH, 17 mutató alapján. >>>
  • 1

Szolgáltatások Budapesten

hirdetés

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó