Törőcsik Edit március közepe óta Józsefváros jegyzője. Két kis dunakanyari község jegyzőségét hagyta ott a sokdiplomás jogász a VIII. kerületért, de az anyakönyvvezetői munkát sem kívánja feladni. Emellett írt cikkeket női magazinokba, és jár a háborús Ukrajnába.

Törőcsik Edit 18 évig a sződligeti és vácrátóti közös önkormányzati hivatal jegyzője és anyakönyvvezetője volt, most is Vácott él. Hogy miért nem váltott előbb jogászi, közszektor-menedzseri (közszolgáltatás-szervező), munkajogi, adatvédelmi és információbiztonsági szakjogászi diplomákkal a kezében, arra nagyon személyes választ ad: egyedül nevelte a gyermekét, fontos volt, hogy mellette lehessen.

A falusi hivatali munkát is szerette, élvezte, hogy közel van az emberekhez, akik a problémáikkal bejelentés nélkül is bemehettek hozzájuk. Józsefváros nagy hivatal, szigorúbb renddel, ügyosztályokkal. Munkája lényegét úgy jellemzi, hogy az önkormányzatnál

„a polgármester a politikus, a jegyző meg a szakember”,

aki a hivatali adminisztrációt vezeti, ő felel az önkormányzat törvényes működéséért, hivatalos ügyben, például halálozáskor a jegyzőhöz (a hivatalhoz) kell fordulni. Ennek a tudatosulása nálunk még ma is bizonytalannak tűnik, az emberek azt gondolják, hogy a polgármester intéz mindent, mondja.

AZ ESKETÉS A LEGJOBB
Jól felépített, „önjáró” hivatalt hagyott hátra az utódjának Sződligeten, itt pedig egy jól szervezett hivatalt vehetett át. Amúgy az önjáróság kapcsán megjegyzi, „minden hivatal önjáró egy kicsit, van annyi nehézségi ereje, hogy ha nincs vezetője, akkor is megy tovább”.
Azt tervezi, hetente néhány órát az ügyfélszolgálaton tölt majd, a jegyzőség mellett végez anyakönyvi munkát – szeretne esketni is, „az a legjobb része” –, nem akar távol kerülni az ügyfelektől, szeretné az abban megszerzett tudását is frissen tartani. „Az ügyféllel való beszélgetés sokszor terápiás hatású. Néha nincs is hatósági ügy a háttérben, csak azt szeretné, hogy meghallgassák, vagy az a baj, hogy nem az történik, amit szeretne.

Ilyenkor lehet alázatot tanulni,

és hogy miképpen beszéljünk az emberekkel.”

Gondot fordított arra, hogy megismerje a hivatalt és a képviselő-testületet, végiglátogatta az ügyosztályokat, az összes irodát, személyesen bemutatkozott mindenkinek. „Azt gondoltam, úgy helyes, ha én megyek el hozzájuk, hiszen én vagyok az új ember itt.” A látogatásokkal megismerte a munkakörülményeket, és benyomást kapott arról, hogy ki mit csinál, így néhány hét után már átlátta, mi hogyan működik a polgármesteri hivatalban.

„Azt tapasztaltam, hogy a kollégák megugorják azt, ami az elvárásom, ezért sokat jelent az, hogy pontosan tudom, mit csinálnak.” Felvetem, hogy még azért tapasztalni olyat, hogy nehezen válaszolnak egy-egy kérdésre. Ez a múltból származó rossz beidegződés Törőcsik szerint, a félelem attól, hogy baja lehet belőle az ügyintézőnek, ha netán tévedne. Úgy gondolja, ha a bizalom az alap, ez megváltozhat. A közigazgatásban – nem úgy mint az orvoslásban – mindig van lehetőség a jogorvoslatra, és ez megnyugtató, mondja.

A választások megszervezése feszült időszak volt a hivatal életében, több teher hárult rájuk, mondja. Ő volt a választási iroda vezetője is, a választás operatív lebonyolítása is a feladatuk volt. Józsefvárosban bejáratott rendszer működik, de sok apróságra is figyelni kell, például, hogy kerekesszékkel el lehet-e jutni a szavazófülkéig, vagy van-e elég étel-ital a bizottságok ellátására.

„Nem gondolta, hogy vár egy fél évet, és csak a választások után jön Józsefvárosba?” – kérdezem.

„Amikor feladat van, és készen állok, akkor igent kell mondani.

Nem mindig a hidegen racionális döntés a jó. Szerettem volna idejönni, és magammal szemben lett volna furcsa, ha nem vállalom.”

ÍRÓ EMBER
Sokak szerint ennyi diplomával már nincs mit tanulni, de Törőcsik Edit nem úgy gondolja, a PhD-képzés első évén van túl, a jegyzői jogállás változása a témája. „Érdekes ennyi év után felfedezni a jeleket, amik erre a sorsra determináltak: gimnazista koromban meghatározó benyomást tett rám Eötvös József könyve, A falu jegyzője.” A PhD-fokozat belépő lehet az egyetemi világba, szívesen tanítana egyszer, jegyzi meg.

Van egy nem jogi diplomája is, alkotó vers- és prózaírói.

Az íráshoz nem rossz alap a jogászság, mondja (lám, Eötvös is), ő maga is ír. Jelentek meg novellái, „egy időszakban online női magazinokban voltam tartalomgyártó” (WMN, SHE), az utóbbi időkben a Népszava irodalmi mellékletében jelentek meg írásai, női történetek. És megjegyzi, örömmel fedezte fel Szaniszló Judit tárcanovelláit a Józsefváros Újságban.
A józsefvárosi jegyzőség azonban most mindenben elsőbbséget élvez, nem ír és egyelőre a másik két hobbiját is félretette.

A HÁBORÚS UKRAJNÁBA IS ELLÁTOGAT
Kilenc éve crossfittezik, ami egy Amerikából indult sport, vegyíti a súlyemelést, a saját testsúlyos edzést, a kettlebellt és a futást. Neki a súlyemelés a kedvence, már két sporttársat is talált az önkormányzat munkatársai között.

Az utazás a másik kedvtelése, de nem akárhová, legszívesebben a posztszovjet köztársaságokba.

Járt többször Grúziában (Georgia), volt Azerbajdzsánban és Kazahsztánban is. Az „abszolút kedvenc azonban Ukrajna”, legutóbb fél éve járt a háború sújtotta Harkivban és Kárpátalján. Megdöbbentő volt, meséli, hogy ebben a helyzetben is pontosan jártak a vonatok és tisztaság volt az óvóhelyként is használt metróban. Az emberek elszántak, naponta szembesülnek a rombolással, de eltakarítják a romokat, és folytatják, mintha mi sem történt volna.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír a Belvárosból

Újabb színfolttal gazdagodott a józsefvárosi sportélet hat éve: megnyílt a Belvárosi Vívó Sportegyesület terme a Palotanegyed szívében. A Krúdy utcai terem bérlő híján nyolc évig állt üresen, de egy...
Törőcsik Edit március közepe óta Józsefváros jegyzője. Két kis dunakanyari község jegyzőségét hagyta ott a sokdiplomás jogász a VIII. kerületért, de az anyakönyvvezetői munkát sem kívánja feladni....
Az erzsébetvárosi parkok alaposan átalakultak. Ahogyan változik a klíma, bizonyos növényeknek lejár az idejük, mások divatba jönnek, jobban bírják a forróságot is és persze a design is megújul,...
Begóniát ültetve, gereblyét fogva, magokat elszórva ismerkedhettek kisiskolások a Liszt Ferenc téri virágágyások gondozása közben a kerületi kertészek munkájával. Valójában nemcsak segítettek, hanem...
Bántalmazás, garázdaság – hétfőn este a Fáklya közösség tagjai filmet néztek a Kesztyűgyárban, majd beszélgetni kezdtek, de ismeretlenek rájuk rontottak, a rendőrség nagy erőkkel vonult ki.
Lezajlottak a VI. kerületben is az önkormányzati választások: a következő ciklusban is Soproni Tamás vezeti a városrészt, az őt támogató pártok jelöltjei pedig mind a tíz egyéni választókerületben...
Utolsókat rúgja a bodzavirág, aki szörpöt szeretne befőzni, annak már nagyon kell sietnie, hogy a kellő mennyiséget összeszedje, de aki valami másra, különlegesebbre vágyik annak mutatunk három...
A sokszínűséget, a különböző nemzetiségek, nyelvek és kultúrák, no és a hagyományok együttélésének gazdagságát ünnepelték szombat délután az Eötvös10-ben megtartott Nemzetiségi kavalkádon. Az...
Táncbemutatóval, táncházzal, zenével és tűzugrással is készülnek a nyári napforduló megünneplésére a TÖE szervezői.
Két fiatal nő, szomszédok a Mátyás téren, felelősséget érezve lakókörnyezetükért, szomszédünnepet rendezett az önkormányzat támogatásával, egész napos programot játékkal, zenével, irodalommal,...
Hogyan lehet túlélni a Lidl árnyékában? Mi az előnye egy piacnak a szupermarketekkel szemben? Vannak-e trendek, divat-e piacolni? Milyen erősségei vannak az Új Teleki téri Piacnak, és mire van még...
Jó hír, hogy a kerületi rendelőintézetbe új szemészorvos érkezett, így jelentősen csökkent az előjegyzési idő, ráadásul akinek szemüvegre van szüksége, akár helyben, az itt üzemelő optikában is...
Június 8-án, szombaton ismét a gyerekek és a kellemesen szórakozni vágyó felnőtteké lesz a Rákóczi tér egy napra.
Önkormányzati és európai parlamenti választásokat tartanak egyszerre júniusban Magyarországon. A voksolásokkal kapcsolatos információkat folyamatosan tesszük közzé a magazinban dr. Mogyorósi Sándor,...
Megnyíltak a kerületi csobogók a Teleki téren, a Mátyás téren és a Golgota téren, valamint a szökőkutak is működnek a Horváth Mihály téren és a Kálvária téren.
A drogstratégia megalkotásával az önkormányzat az INDIT (Integrált Drogterápiás Intézet) Közalapítványt bízta meg, és a munkaanyagról május 16-án a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumon tartottak...
Május 21-től átvehetőek a Terézvárosi Junior Utalványok a polgármesteri hivatalban. A támogatás minden, itt élő 6. és 20. év közötti fiatalnak jár.
A faltól falig megújuló és zöldebbé váló Csengery utca újabb szakaszát egy helyi lakossal nyitotta meg a forgalomnak és az itt élőknek május 15-én Soproni Tamás polgármester. Ez már a második üteme...

A címlapról

A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a világ legjobb 10...
Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb...
Markáns melegedés kezdődik. Az ország keleti harmadában az északi,...
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén elrendelte a...
Megállapította a fővárosi önkormányzati képviselők választásának...
Budapesten a főpolgármester-jelöltek sorrendje a Nemzeti Választási...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.