A hatékony szellőztetés legnagyobb jelentősége az egészség megőrzésében és visszanyerésében, illetve az életminőség javításában rejlik - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken az MTI-vel.

Azt írták, hogy a helyiségek optimális páratartalma megakadályozhatja a súlyos légúti megbetegedésekért felelős penész kialakulását, a lakásszellőztetés biztosítja a friss levegőt, ami által kevésbé leszünk fáradékonyak, ki tudjuk magunkat pihenni, nő a koncentrációképességünk.

    Hozzátették, hogy a fűtési szezonban kevesebbet nyitunk ablakot, ezért a lakás levegőjében felhalmozódik a vízpára, ami a lehűlt falakon és ablakokon lecsapódik. A nedvesség penészgombák és poratkák megjelenésével, ezáltal különböző légúti megbetegedésekkel jár. Többnyire asztmát, illetve allergiát okoz.
    Nagyon fontosnak nevezték, hogy ebben az időszakban is naponta többször valamennyi ablakot sarkig tárjuk ki, és így rövid ideig, de intenzíven szellőztessünk; nem kell megvárni, míg a falak lehűlnek. E rövid idő - pár perc - alatt a párás, szennyezett meleg levegő kitódul a lakásból, és helyére friss, tiszta levegő áramlik be.
    A fűtés megkezdése előtt érdemes portalanítani a lakásban és a fűtőtestet is takarítani kell.
    A bútorokon, a szőnyegekben, kárpitozott bútorokon megült porban sok, nyáron leülepedett pollen halmozódik fel. E szennyeződések lerakódhatnak a fűtőtesten vagy a helyiséget meleg levegővel ellátó klímarendszerben is. Amikor ezeket üzembe helyezik, a feláramló meleg levegő magával ragadja a szennyezőanyag szemcséit, amelyeket belélegzünk.
    Felhívták a figyelmet arra is, hogy a lakás levegőminősége légtisztítókkal is javítható. A légtisztítók elsősorban a por, a pollen, dohányfüst és a baktériumok szintjét csökkentik a lakótérben, egyes típusaik a vírusok és illékony vegyületek, szagok kiszűrésére is alkalmasak.
    Ugyanakkor ezek a készülékek penész és atkaszennyeződés megszüntetésére nem alkalmasak - tették hozzá.
    Közölték azt is, a fűtési szezon kezdetével a nyílászárók általában zárva vannak, a jól szigetelt nyílászárók miatt gyakorlatilag megszűnik a lakóterek természetes légcseréje. Ennek következtében a gyengén szellőztetett helyiségekben a szén-dioxid koncentrációja általában magasabb az ajánlott értéknél. Ugyan egészségkárosító hatása csak igen magas koncentráció esetén van, viszont rontja a belső térben tartózkodók közérzetét, koncentrálóképességét.
    Az elégtelen légcsere következtében a szén-dioxid mellett a belső térből származó egyéb légszennyező anyagok mennyisége is feldúsulhat. A használati és berendezési tárgyakból, építőanyagokból, illetve a lakásokban végzett tevékenységeinkből (főzés, fűtés, festés, dohányzás) rengeteg veszélyes anyag kerülhet a levegőbe. Ezek többségének egészségkárosító hatásuk lehet, ezért is fontos a rendszeres és alapos szellőztetés - áll a közleményben.

MTI 2020. november 13.

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.

A címlapról

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.