A szombati békemenet legfontosabb célja világossá tenni, hogy most már tényleg a háború és a béke között egyensúlyozunk – jelentette ki a miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor kiemelte: a legfontosabb, hogy noha sokan állítják – különösen Nyugat-Európában és az általuk fizetett baloldalon –, hogy nincs közvetlen háborús veszély, ki kell mondani, hogy „igenis van”.

A háborús veszélyről pedig azok tudnak nyilatkozni, akik a leginkább fenyegetve érzik magukat, vagyis az emberek, a nép
– tette hozzá.

A mások dolog, amit világossá kell tennünk, hogy a magyarokban erős a békevágy, és „mi nem hisszük azt, hogy Európa kibírna még egy háborút” – fogalmazott.
Kitért arra is: az európai parlamenti választások előtt egy héttel a békemenet emlékeztethet bennünket arra, hogy mégiscsak az Európai Uniót alapító atyáknak volt igazuk, akik abból indultak ki, hogy Európa nem bír ki még egy háborút.

Az Európai Unió tehát egy békeprojekt, a háború ellen hozták létre, ehhez képest most „maga az Európai Unió megy elől, és visz bele bennünket a háborúba”. Ezt is világossá kell tenni – jelentette ki Orbán Viktor.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a világ legjobb 10 innovátora közé kerüljön – mondta Hankó Balázs, leendő kulturális és innovációs miniszter kedden a Huawei Tech4Value – ICT Day...
Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn...
Markáns melegedés kezdődik. Az ország keleti harmadában az északi, északnyugati, míg az Alpokalján a délnyugati szelet kísérhetik időnként élénk lökések.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén elrendelte a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámolását.
Megállapította a fővárosi önkormányzati képviselők választásának eredményét a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) hétfői ülésén. A testület egyhangúlag, hat igen szavazattal fogadta el a határozatot.
Budapesten a főpolgármester-jelöltek sorrendje a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságnál a következő:
Fontos misszió meggyőzni az európai politikát arról, hogy minél többen az üldözött keresztények mellé álljanak – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő...
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt tervezi, hogy 2026-ig 37 kilométerrel bővítik a trolihálózatot, a társaság már korábban elindított 160 trolibusz beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárást.
A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Magyar Írószövetség közös irodalmi pályázatot hirdet állatmesék megalkotására – közölte az állatkert az MTI-vel szerdán.
Átadták Magyarország első zöldhidrogén üzemét hétfőn, a Bükkábrányi Energiaparkban.Lantos Csaba energiaügyi miniszter az üzem ünnepélyes átadóján hangsúlyozta: bár a hidrogén mint alternatív...

A címlapról

A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a világ legjobb 10...
Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb...
Markáns melegedés kezdődik. Az ország keleti harmadában az északi,...
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén elrendelte a...
Megállapította a fővárosi önkormányzati képviselők választásának...
Budapesten a főpolgármester-jelöltek sorrendje a Nemzeti Választási...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.